MENÜ
                                                                    s_1.gifi.gife_1.gifs_1.gift.gifa_1.gif  
                                                                                                        Jazz-rock

flag2.gif Egy kis történelem :

Kovács Balázs 1987-ben teljesen új együttest szervezett, melynek neve: SIESTA. Saját nóták mellettLevel 42 és Mezzoforte számokat is játszottunk. Felállás: Filep Károly - gitár, Giret Gábor basszusgitár, ének (ex. R-Go, jelenleg Jamie Winchester - Hrutka Róbert Band), Velebny Zsolt szaxofon, billentyű, Csanaki György dobok.

Hamarosan Filep Karcsi helyére Hudák Imre gitáros kerül. Benevezünk az AORTA-ra (Amatőrök Országos Rock Találkozója) és megnyerjük az elődöntőt mind a zsűri, mind a közönségszavazatok alapján. Saját erőből elkészítjük első egyszámos demónkat.

Az AORTA-ban elért siker miatt a Magyar TV Rockstúdió című műsorába kaptunk meghívást. A műsor utáni napon Giret Gábor az R-Go együttes tagja lett.

Lázas basszusgitáros keresés után az AORTA középdöntőjére megtaláltuk Horváth Tibit és ezzel a "régi" SIESTA második felállása jött létre: Hudák Imre - gitár, ének, Horváth Tibor _ basszusgitár, Velebny Zsolt - szaxofon, billentyű, Csanaki György dob. Sajnos a középdöntőből nem jutottunk tovább, majd ez a formáció és ezzel a "régi" SIESTA hamar fel is bomlott.

A régi SIESTA romjain szomorkodtunk, amikor megtudtuk, hogy egy kiváló jazz-rock gitár-billentyű duó aratja sikereit mindenféle egyetemi klubban. Nosza, gyorsan kinyomoztam, hogy lehet jegyet szerezni a következő Dömötöri-Fabinyi Duó koncertre és el is mentem Csanaki Gyurival és Velebny Zsolttal a Tömő Kollégiumban rendezett bulira. A nagy sikerű koncert után az autogram osztáskor J sebtiben elmeséltem Jenőnek és Balázsnak az "új" SIESTA elképzeléseimet. Ők örömmel csatlakoztak hozzánk, ezt ott helyben meg is beszéltük. Csanaki Gyuri elhozta egy régi basszusgitáros barátját, Furiák Lacit és ezzel kész is volt az "új" SIESTA. Először a duó anyagát dolgoztuk át zenekarra és máris koncertképesek lettünk egy rövidebb műsorral.

Az "új" SIESTA első csapatával sok, nagyon kellemes, jó hangulatú koncertet adtunk. Saját klubunknak tekintettük a Lovasi Gábor népművelő vezette Hajógyári Klubot, ahol próbáltunk és havonta, két havonta egy-egy koncertet adtunk. Ugyanitt próbált annak idején a Solaris együttes és a Napoleon  Boulevard is. Két ízben játszottunk a Tabánban a Mini együttes előtt. Már ebben a formációban is játszottunk a legendás Bem Rockparton.

Néhány évvel később egy komoly tagcsere hullám futott végig a zenekaron. Fabinyi Balázs helyett Magyari Bandi lépett a billentyűk elé, Furiák Lacit pedig Rózsa Laci váltotta fel. Velebny Zsolt elhagyta a zenekart.

Ebben a felállásban négy évig élt és zenélt a SIESTA együttes. Időközben elkezdték építeni a Duna Plazat, így az öreg Hajógyári Klub dózerek áldozata lett, úgy hogy más klub után kellett néznünk. A városligeti Globe Színházban játszottunk minden hónapban, amíg le nem égett. De koncerteztünk a Bem Rockparton, a Tabánban és sokszor vidéken is. Az egyik legemlékezetesebb buli Balaton Gyúgyon volt Héra Gábor barátunk szervezésében.

1994-ben újabb tagcserék következtek. Ebben a felállásban játszik a SIESTA napjainkban is. Dömötöri Jenő - gitár, Ludvig Rezső - billentyűk, Berki József - basszusgitár, Csanaki György dobok.

Két alkalommal, összesen öt kompozíciót vettünk fel a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, melyeket időnként Petőfi adón lehetett hallani. Íme, egy kis ízelítő:

Az új SIESTÁ-nak 3 CD-je jelent meg: egy válogatás az első és második formáció felvételeiből, és két koncert CD, a Farsangi Buli és a Live 96. Ez utóbbinak stúdiómunkáit a Studio 440-ben készítettük.

És a jelen :

Sajnos jelenleg nem nagyon aktív a zenekar. Persze ez nem azt jelenti, hogy nem szeretünk együtt játszani, szét akarnánk válni, csak hát mindenki éli a saját életét. Mindenki dolgozik a saját szakmájában, és mellette különböző zenekarokban játszik. Azért néha néha ha fellépünk valahol, nagyon jól érezzük magunkat, és a régi rajongóink is fel tünnek a koncertjeinken.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

Asztali nézet